Nem tudom más, hogy van vele, de én általában az ünnepek
után nagyon erős ürességet érzek. Tele a
ház, minden nap programok, családdal, barátokkal, töltött káposzta, örökös
finomságok, aztán egyik vasárnapról, a másik hétfőre vége a szünetnek, mindenki
visszatér, beáll a csend és, ha csend van azt mondják az afrikaiak, hogy készek
elengedni akármit. A mi karácsonyunk csendesen kezdődött, 24 –e este Mesi és én
újszülötteket etettünk, Solange nagyon finom vacsorát készített nekünk, majd
vacsora után a házunkkal szemben lévő bentlakásba hívtak táncolni, amióta itt
vagyok először vettem részt ilyen mulatságon. Ám azt kell mondjam, hogy mi a
lányok, a rabjává váltunk, még akkor is, ha úgy nézhetünk ott ki, mint a struccok
a tyúkudvarban. Ezek az emberek, úgy
táncolnak, mint a filmekben, minden egyes testrészük mozog, de úgy, mintha
rázná őket az áram. Gyönyörűek, és olyan tipikus afrikai az egész, ami először szörnyen
megijeszt, aztán majd tátott szájjal nézi az ember. Az elkövetkező héten
összesen 4 hasonló ünnepségre mentünk, annyit táncoltunk, amennyit még soha,
legalábbis én még soha. Újév után, már vártuk Istvánékat, olyan izgatottak
voltunk, mintha a tényleges Mikuslás jönne hozzánk.
Amire megérkeztek a mínusz fokokból,
mi úgy lebetegedtünk, hogy konkrétan az ágyat nyomtuk. Én két éjszakát nem
aludtam, olyan szinten izzadtam, hogy egyszer még azt is megkérdeztem magamtól,
hogy most tusoltam vagy leizzadtam? Hideg is rázott, hangom teljesen elment,
erőm alig volt, torkom annyira fájt, hogy nyelni nem tudtam. Többiek is hasonló
tünetekkel cammogtak utánam. De már teljesen jól vagyunk, hála a fokhagyma
cseppeknek. Ha valaki fél éve azt mondja, hogy Afrikában fázni fogunk, akkor
szembe kacagom, mára már tudom, hogy a nappali 39 és az éjszakai 22 fok nagy
sokk a testünknek és nem mindig tudjuk kezelni.
Csütörtök délben megérkezett Tünde és István 6 bőrönddel,
két bőrönd a saját részükre és további 4 a gyermekeink részére. Nem is tudom
eldönteni, hogy melyiknek örültem jobban, azt hiszem az az öröm, amit az autó
tartalma rejtett felülírhatatlan volt. Ott ült benne Tünde és István, fehérek,
otthonról jöttek, otthont hoztak, jó illatot, aztán ott a négy bőrönd, amibe az
egész város eljött, nagyon kedves emberek ajándékokat küldtek, segítenek nagyra
nőni. Úgy ültünk a bőrönd körül, mintha a mínusz fokban egy tűz melegítene,
minden darab valahonnan érkezett, ajándékok, levelek, játékok, zakuszka, lufik,
babák, nagyon sok minden – csak ámultunk mindenen, gyönyörű játékok és eszközök
érkeztek.
Igazából nem is tudom megköszönni, úgy ahogy
illene, nem
tudom elmondani, leírni, hogy mennyire hálás vagyok a segítségért, mint, ahogy
azt sem tudom szavakba önteni, hogy mennyit jelent nekem minden támogatás, ami
otthonról érkezik. Tényleg olyan, mintha nem négyen lennénk, hanem nagyon
sokan. És bár az időnk egyre kevesebb, 50 napunk van még hátra, és egy ideje
csak úgy rohannak a percek, igyekezni fogok mindent elmondani, leírni és
megosztani. Az ajándékok a héten kikerülnek a gazdikhoz, megörökítünk mindent,
és olyan szeretettel adjuk majd át, amilyen szeretettel érkeztek. Remélem, hogy egy kicsit haza is tudunk küldeni, valamit amivel az ünnepek utáni űrt kicsit felülihatjuk.
Még egyszer nagyon szépen köszönünk mindent, olyan boldog újévet
kívánunk mindenkinek, mint amilyen boldog pillanatokat szereztek a gyerkőceimnek.
