Szomorú dolgok történnek otthon is, minden falu végén és
elején családok fázódnak és nemcsak. Éheznek, nincs mit viselniük, gyermekeiket
koldulni küldik, majd elisszák és „elszivarazzák” a befutott kis pénzt. Nem
szeretek általánosítani, de az átlaggal ez történik. Kapnak szocipénzt,
segélyeket, aminek egy része szintén olyan dolgokra megy el, amire nem kellene.
De ezeknek az embereknek még mindig van joguk, ha egy kicsit bal lábbal is, de a
törvény őket is védi, joguk van tanulni és élni. Leegyszerűsítve Európában
minden nőnek és férfinak egyenlő joga van szavazni, beszélni, dolgozni,
szeretni és élni, legalábbis saját országán belül.
Beninben 2003-ig a nők nagy része úgy vált a társadalom
részévé, hogy megcsonkították. Csak akkor volt igazán nő egy nő, ha annak
nemiszervét brutális módon lefaragták. Így lett érettképes egy házasságra,
gyereknemzésre és családtervezésre. Azt hiszen Európában vagy Amerikában a
lányok már 18 év alatt is rendszeresen élnek szexuális életet, többnyire mert
szerelmesek lesznek, bizonyítani akarnak vagy egyszerűen mert élvezik. Amíg a
világ nagyon sok részén még mindig szigorúan TILOS a nőknek élvezni nemi
életüket, nem is beszélve a házasság előtti szüzesség elvesztéséről, ami még
akkor is bűnnek számít, ha egy nő nemi erőszak áldozatává válik. Afrikában évente
70 millió nőt csonkítanak meg. Mindemelett egy férfinak lehet 6 felesége,
csaphat orgiákat, sőt lányokat vásárolhat, pénzért, pont úgy, ahogy én kenyeret
veszek a boltba. És a legszomorúbb az egészben az, hogy a világ nagyobb részén
élnek ezek a szokások.
Lassan 13,7 milliárd év telt el az ősrobbanás óta, sikerült
kijutni a holdra, küldünk egy kütyüt a Marsra, szörföszhetünk az interneten,
pillanatok alatt repülhetünk egyik helyről a másikra, csodálatos dolgokat
hozott létre az emberiség, ám még nem sikerült a nőket egyenjogúvá tenni a
férfiakkal. Hatalmas meglepetésként ért mindenkit, amikor Amerika bemutatta két
jelöltjét hónapokkal ezelőtt. Nagyon mertem reménykedni, hogy egy ilyen ember
ellen, a nőnek hatalmas esélye van – egyikőjük sem tökéletes jelölt – de egyezzünk
meg abban, hogy tökéletes politikus nincs is, na szóval ők ketten szerintem
megkérdőjelezhetőek alkalmasságuk gyanánt, de ha már választani lehet, akkor ne
egy szoláriumtól narancssárgára barnult partiarc vezesse Amerikát. És
döntöttek. Az Egyesült Államok legnagyobb tiszteletét kiérdemlő ember mégis csak
egy multimilliárdos üzletember lett. Nem szomorú, hanem bosszantó. Úgy
gondolom, hogy nem ő győzött, hanem a nők tisztelete bukott el ismét. Azt
hiszem az ellen szavazatok nagyon nagy része még nem hisz a nőkben, nem hisznek
abban az erőben, amit egy nő tud nyújtani, inkább szavaznak egy bohócra a
Simson családból.
Nincs tökéletes vezetője egy országnak sem. A nacionalizmusról
híres Románia elnöke úgy nyerte meg a választásokat, hogy németnek hirdette
magát, Obama akkora adósságot gyűjtött Amerikának, amekkora még sosem volt, ott
van a német kancellár, aki valljuk be süllyeszti Európa gazdaságát, aztán ne
feledkezzünk meg London polgármesteréről sem, akit 2016-ban választottak meg és
muszlim. A román elnök bár nagy változásokat nem ért el, legalább nem szurkálja
a kisebbségeket, Obama csökkentette a munkanélküliek számát 5 százalék alá, a
német kancellár esélyt ad a keletről érkezőknek, amíg Shadiqu Khan lehetővé
tette a lehetetlent. Világunk nagyon színes, lehetnek nők, muszlimok vagy
feketék – igazából mindegy. Nem kellene számítson a nem és a hovatartozás, nem
vagyunk egyformák, de mindenkinek a világon egyenlő joga van a normális élethez
és nem csak elvekben.
Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?! alapelven a nő
képes egy ország vezetésére, pont úgy, ahogy egy férfi is ki tudja takarítani a
házat – nem egyformán? Természetesen, nem! De ebben rejlik a szépség, ettől
vagyunk színesek és különlegesek. Benin gazdasága az elmúlt 6 évben, 5
százalékot nőtt, a fél éve megválasztott elnöknek köszönhetően Afrikában a
negyedik helyet foglalják el a gyapottermelést illetően. De azt is meg kell
jegyeznem, hogy az egyik legnagyobb helyi politikai párt vezetője egy nő. Egy
vezető sikere nem csak személyiségétől, hanem a helyen és az időn is függ. Nem
igazságos, nincs is igazság a földön, Mátyás király sajnos már nagyon rég
meghalt. Az igazságot mindenki saját magában kell keresse, mert ott van legbelül. Sajnos nagyon sokan a könnyebb utat választják, igaz is, becsületesnek és igaznak lenni nem egyszerű, büszkeségünket félre tenni nagyon nagy erőfeszítés kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése