2017. január 9., hétfő



Nem tudom más, hogy van vele, de én általában az ünnepek után nagyon erős ürességet érzek.  Tele a ház, minden nap programok, családdal, barátokkal, töltött káposzta, örökös finomságok, aztán egyik vasárnapról, a másik hétfőre vége a szünetnek, mindenki visszatér, beáll a csend és, ha csend van azt mondják az afrikaiak, hogy készek elengedni akármit. A mi karácsonyunk csendesen kezdődött, 24 –e este Mesi és én újszülötteket etettünk, Solange nagyon finom vacsorát készített nekünk, majd vacsora után a házunkkal szemben lévő bentlakásba hívtak táncolni, amióta itt vagyok először vettem részt ilyen mulatságon. Ám azt kell mondjam, hogy mi a lányok, a rabjává váltunk, még akkor is, ha úgy nézhetünk ott ki, mint a struccok a  tyúkudvarban. Ezek az emberek, úgy táncolnak, mint a filmekben, minden egyes testrészük mozog, de úgy, mintha rázná őket az áram. Gyönyörűek, és olyan tipikus afrikai az egész, ami először szörnyen megijeszt, aztán majd tátott szájjal nézi az ember. Az elkövetkező héten összesen 4 hasonló ünnepségre mentünk, annyit táncoltunk, amennyit még soha, legalábbis én még soha. Újév után, már vártuk Istvánékat, olyan izgatottak voltunk, mintha a tényleges Mikuslás jönne hozzánk. 

Amire megérkeztek a mínusz fokokból, mi úgy lebetegedtünk, hogy konkrétan az ágyat nyomtuk. Én két éjszakát nem aludtam, olyan szinten izzadtam, hogy egyszer még azt is megkérdeztem magamtól, hogy most tusoltam vagy leizzadtam? Hideg is rázott, hangom teljesen elment, erőm alig volt, torkom annyira fájt, hogy nyelni nem tudtam. Többiek is hasonló tünetekkel cammogtak utánam. De már teljesen jól vagyunk, hála a fokhagyma cseppeknek. Ha valaki fél éve azt mondja, hogy Afrikában fázni fogunk, akkor szembe kacagom, mára már tudom, hogy a nappali 39 és az éjszakai 22 fok nagy sokk a testünknek és nem mindig tudjuk kezelni.



Csütörtök délben megérkezett Tünde és István 6 bőrönddel, két bőrönd a saját részükre és további 4 a gyermekeink részére. Nem is tudom eldönteni, hogy melyiknek örültem jobban, azt hiszem az az öröm, amit az autó tartalma rejtett felülírhatatlan volt. Ott ült benne Tünde és István, fehérek, otthonról jöttek, otthont hoztak, jó illatot, aztán ott a négy bőrönd, amibe az egész város eljött, nagyon kedves emberek ajándékokat küldtek, segítenek nagyra nőni. Úgy ültünk a bőrönd körül, mintha a mínusz fokban egy tűz melegítene, minden darab valahonnan érkezett, ajándékok, levelek, játékok, zakuszka, lufik, babák, nagyon sok minden – csak ámultunk mindenen, gyönyörű játékok és eszközök érkeztek.

Igazából nem is tudom megköszönni, úgy ahogy 
illene, nem tudom elmondani, leírni, hogy mennyire hálás vagyok a segítségért, mint, ahogy azt sem tudom szavakba önteni, hogy mennyit jelent nekem minden támogatás, ami otthonról érkezik. Tényleg olyan, mintha nem négyen lennénk, hanem nagyon sokan. És bár az időnk egyre kevesebb, 50 napunk van még hátra, és egy ideje csak úgy rohannak a percek, igyekezni fogok mindent elmondani, leírni és megosztani. Az ajándékok a héten kikerülnek a gazdikhoz, megörökítünk mindent, és olyan szeretettel adjuk majd át, amilyen szeretettel érkeztek. Remélem, hogy egy kicsit haza is tudunk küldeni, valamit amivel az ünnepek utáni űrt kicsit felülihatjuk. 
Még egyszer nagyon szépen köszönünk mindent, olyan boldog újévet kívánunk mindenkinek, mint amilyen boldog pillanatokat szereztek a gyerkőceimnek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése