December van, tél és hideg. Így történt, hogy pár nappal ezelőtt egy hatalmas jég darab vágott szájba. Ezzel nincs is semmi baj, amennyiben mínusz fokban egy eresz alatt tátom a szám. De itt a 38 fokban egy kicsit meglepett, amikor a fagyasztott vizemből a jég darab majdnem kiverte a fogam. Azt gondoltam magamban, ez volt a karácsonyi hangulat első jele, innen már csak jobb lesz. Valóban kezd alakulni a dolog, a lányokkal pár napja megvettük a tökéletes fenyőfának valót, na persze nem fa, hanem egy zöld anyag – de egész jól néz ki. Attilával már össze is vágtuk, minden osztályba jut majd anyagból fenyőfa, amit a gyerekeimmel díszítünk közösen.

Tegnap este a végzősöknél volt órám, és egy muszlim lány arra kért, hogy énekeljek nekik karácsonyi éneket. 1,5 óra után már nagyban szóltak a magyar, angol, fonn és francia nóták. Lassan 10 óra volt, amikor feladtuk a jövő heti viszontlátásig, hiszen a 10 óra takarodó a középiskolásoknak.

Ezek a középiskolások 6-kor kelnek. 7 órától iskola van egészen 1 óráig, 3-ig szünet, aztán este 7-ig órákon vannak. 8 órától szilencium szerű tanulás van egyetemistákkal, vagy egy héten egyszer velem. 10 óra zuhanyzás és utána az ágy. Ez így megy hétfőtől – szombatig. Vasárnap délelőtt sport tevékenység van, ami kötelező! Vasárnap délután szabadok, de fáradtak így legtöbbjük ilyenkor is alszik.  Jövő hét után itt is vakáció, de senki nem megy haza – mindenki marad a bentlakásba, mindenki tanul, készülnek a vizsgákra. Ezek azok a fiatalok, akiknek a jövőjük már születésüktől fogva megvan tervezve, és nem ők tervezték meg. Nekik több lehetőségük van az élethez. Ők már biztosan egyetemre fognak járni. Figyelnek, érdeklődnek, tanulnak és fejlődnek. Tegnap este megkérdeztem, hogy mikor válnak felnőtté? Azt mondták, hogy később, amikor majd gyermekük lesz. Azt hiszem itt a kulcsszó „GYERMEK”. Beninben a felnőtté válást szinte mindig egy gyermekhez kötik és nem mindig a saját gyermeke születése jelenti a felnőttséget.

3 lehetőség van a gyerekeknek felnőtté válni és egyik változat sem tartalmazza a pezsgős poharat. Vannak helyek, ahol a felnőtté válás már nagyon korán elkezdődik, rögtön, amint az illetőnek kisebb testvére születik. Amint egy kisebb érkezik a házhoz a nagyobb gyermek már felnőtté válik és felelőséggel tartozik a kisebbek iránt, lehet akár 3 vagy 4 éves. Ő rá, már felnőttként tekintenek. Ezért ő lesz az, aki a legtöbb időt tölti a kisebbekkel, aki későn megy iskolába, felzárkózva a kicsikkel, vagy egyáltalán el sem megy. Ő lesz az, aki nagyon korán munkába áll és dolgozik fiatalabb testvéreiért.

Aztán a leírtak teljes ellentéte, amikor valaki apja halála után válik felnőtté. Ameddig a család fője él, addig ő köteles eltartani a gyermekeit, legyenek azok akár 10 vagy 40 évesek, ő az, aki köteles és vigyáz leszármazottjaira, de ez csak a hím nemű gyerekekre szól, a fiúkra. A lányokat NEM tekintik családtagnak. Úgy tartják, hogy a lányok más családhoz tartoznak, abba a családba, ahová már férjhez adják őket. 12-13 évesen, idézem „amint a mellük megjelenik” férjhez adják őket. Ezek általában szegény családok, akik idősebb férfiaknak adják el a lányokat harmadik – negyedik feleségnek. A napokban olvastam egy cikket, amiben egy 16 éves napjait részletezték, hogy mennyire nincs idejük a fiataloknak saját magukra, mert sok az óra, a sport és az okostelefon, amit reggeltől estig pattogtatnak, hogy nehogy lemaradjanak valamiről. Pontosan! Beninben sincs idejük a gyerekeknek saját magukat megismerni, fejleszteni, hiszen mielőtt észbe kapnának, már egy kisbabát szoptatnak a mellükön, messze a szülőktől vagy esetleges barátoktól. Egyedül vannak, olyan egyedül a nagyvilágban, mint amilyen egyedül mi még sosem voltunk – hála az Istennek, ne is legyünk soha!

Szerencsére van az a kis része Beninnek, ahol a fiatalok családjának már vagyona van, már megengedheti magának, hogy gyermeke bentlakásos iskolába járjon és tanuljon, hogy dolgozzon, közülük egyre többen engedik meg maguknak, hogy szerelemből házasodjanak, kevesebb gyereket vállaljanak. Egyre többen, de mégis nagyon kevesen.

Afrika szegény országaiban bár hivatalosan meg van a 18 év, mint korhatár, de nem alkalmazzák, nem veszik figyelembe, a gyerekek, a fiatalok, a nők jogait. Élnek, hogy túléljenek. Gyerekeket nemzenek, mert a gyermek a gazdagság, legyenek hát gazdagok. Számunkra téves mentalitás, számukra realitás. Menekülés, depresszió, öngyilkosság szóba sem jöhet, nem is gondolnak rá. Félnek, de azt is takarják.

Ezzel szemben ott van a Z generáció európai változata, akik most vállnak felnőtté, akik iskolába járhatnak, sőt számukra kötelező, mégis egy kis része alig várja, hogy ellógja az ittenihez képest luxus körülmények közt tartott tanórákat. Akinek egyre többet zúgjuk, az ismerd meg önmagad, legyél önmagad, de mégse legyél olyan, mint más mondókát. Mi nem kergetjük őket férjhez, nem kell idő nap előtt gyereket szüljenek, nem kell kézzel 60 éves férjükre mossanak. Mégis hajtásban vannak, mégis folyamatosan futnak valahova, valami elől vagy valami után. Pedig olyan szép lelkű fiatalok, annyi szép van a kis szívükben. Olyan ügyesek, kedvesek és nagyon drágák. Sokszor úgy érzem, hogy hagynánk őket kibontakozni a saját ütemükben, olyan szép világban élnénk.

Én csak Székelykeresztúrról beszélhetek, őket ismerem – de őket nagyon jól. A mi fiataljaink értéke a városunknak, országunknak és világunknak. De biztos vagyok benne, hogy Erdély szerte gyermekeink mind értéke a világnak. Gyermeki észjárással fűszerezve bár, de mégis nagyon korán felnőtté válnak és nagyon korán veszik kézbe a világ dolgait. Nem megélhetésért robotolnak, hanem elismerésért, megfelelésért.

Jelen pillanatban Zsolti kitartása jut eszembe, akit, ha bosszantott, én több alkalommal haza küldtem, de mégis mindig ott maradt és ült velem szemben, akkor haragudtam, de most már büszke vagyok rá. Láttam Botit gyermekből felnőtté válni, néha táborokban vigyáztam rá, mára már bármit rábíznék, ő bármire tud vigyázni. Felelősség teljes, bátor, kreatív felnőtté vált, aki nem mellesleg fontos része egy olyan láncnak, aminek barátság a neve. Emlékszem Ágotára s a rövid székelyruhájára, ma már egy gyönyörű fehér ruhában fogja eltáncolni a nagykorúsításra készített táncot, szerintem a ma este egyik legszebbjeként, ő egy igazi művész. Csenge, aki az igazi nőt testesíti meg, aki mindig sokat ad és túlságos akar mindent és mindenkit szeretni. Aki számomra mindig kicsi marad, még is mindig felnézek rá. 18 évvel ezelőtt arra vágytam, hogy Anitát tologassam a babakocsiba, ám sajnos túl kicsi voltam hozzá, ám két éve együtt buszoztuk végig fél Európát és mondhatni, ő volt a jobb kezem. Csodálattal figyeltem mindig Ágnes munkáját, nagyon sokat tanított, nagyon sokat tanultam tőle, csak úgy mint Norbitól is, aki megtanította, hogyan kezeljem, azt amit a legnehezebb.

Nem tudok elég hálás lenni a többieknek sem, Renátának a megnyugtató pillantásokért, Dórinak a határozott kiállásáért, Adi a higgadtságával tanított sok mindent, csak úgy, mint Bence, aki, ha ott van, akkor a probléma biztos meg lesz oldva. Nórának köszönöm az örökös szikrát, körülötted valami mindig fényben játszott. És Huni, akire nem tudom pontosan miért, de mindig szükség van.

Köszönjük az egyesület nevében is munkátokat, odaadásotokat, segítségeiteket. 

Büszke vagyok rátok és örülök, hogy Afrikám részei vagytok és végtelenül sajnálom, hogy ma nem lehetek ott veletek, de az estém minden percében rátok fogok gondolni. Tőletek és a többi végzőstől fog ma ragyogni a város, ti vagytok a legszebbek és mi vagyunk a legszerencsésebbek, hogy hozzánk tartoztok.

Egy afrikai közmosdást ajándékozok nektek: „Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz menni, menj másokkal.” Menjetek a lehető leglassabban együtt, közösen. Engedjétek megélni a pillanatokat, hagyjátok, hogy csepegjen a víz, hogy ropogjon a hó a talpatok alatt, engedjétek, hogy öleljenek, szeressenek, ne hagyjátok egymást egyedül. Tanuljatok meg hibázni, tanuljatok meg nyugodtan elesni és felállni – adjatok, amennyit csak tudtok, fogadjatok, amit csak lehet és mindent értékeljetek.

Úgy otthon, mint itt is – minden élet különleges, minden élet számít és bár nem adatik meg mindenkinek ugyanaz, még is a lehető legjobbat kívánom mindenkinek kicsitől egészen nagyig.