Banán vs Ananász 

Mivel napok óta esik, így nem nagyon jártunk ki a házból, a lányokkal voltam klinikán a minap, de azontúl nem igen hagytuk el a ház környékét. Ma délután viszont megvolt a francia óránk a héten harmadszorra, ami érdekes és hasznos is, bár számomra olyan ez az afrikai francia, mintha a japánul beszélő barátnőmet hallgatnám. Másrészt meg a franciaórának van egy kínzó része is, mivel tanárunk Jermass szokásához híven ma is egy vastagon kent csokis nápolyiszelettel érkezett, aminek olyan erős illata van, mint otthon a sült halnak – és csak azért olyan intenzív számunkra ez az illat, mert mára már két hete nem találkoztunk sem csokival, sem nápolyiszelettel. A tanárúr elmondta, hogy hol lehet megvenni ezeket a csodás dolgokat, nincs is messze tőlünk – ezért úgy döntöttünk, hogy még ma felkeressük ezt a boltot. Lemenőben volt már a nap, eső elállt, ég kitisztult. Gyönyörű látvány volt és jól is esett a séta. Amikor kiléptem az utcára, mintha egy filmben lettem volna. Az ég narancssárga és lila színekkel játszott, a pálmafák és azok a rejtélyesnek tűnő messzi dzsungelek sötétben várták a feljövő holdat és csillagokat. Én személy szerint, nagyon kötődöm a csillagokhoz, csodálom őket, ragyognak és mindig ott vannak. Amikor messze vagyok, azzal nyugtatom magam, hogy, ha a szüleim kiállnak a teraszra, vagy ha a barátaim a kisgöncölt keresik, akkor ugyanazt látják mint én. Bár ma este úgy tűnt, hogy innen nézve, a csillagok messzibbnek látszanak, mint otthonról nézve. Lehet, ha van valami tudományos alapja is ennek, nem tudom. Pár perccel később arra lettem figyelmes, hogy hatalmas zaj jön az útszéli bokrokból, a tücskök, a kígyók és más állatok hangosabban szólnak, mint máskor és akkor észrevettem, hogy telehold van. Legjobb barátnőm azt mondta, hogy akkor hiányzom majd a legjobban, amikor telehold van. Szerencsére ezen nem tudtam sokat gondolkodni, mert ez a város mindig él. Ebben a városban korom sötétben is zaj van, gyerek zsivaj van, olyan mint Kolozsvár. Az utolsó 200 métert úgy tettük meg, hogy egy nagy csapat gyermek követett és beszélt hozzánk. Olyanok voltunk ma este négyen a sötétségben, mint a kiscsillagok, mi nagyon nehezen vettük észre a szembe jövő sötét bőrűeket, de ők mind láttak bennünket. 

A boltot megtaláltuk, éppen zártak, ám az ott lakó és áruló néni nagyon készséges volt. Kijött a ház elé és onnan tessékelt be bennünket a „magán szférájába” – ezt azért mondom, mert észrevettük, hogy a sok finomság mögött bizony ott az ágya is. Ennek a fekete asszonynak hatalmas szíve volt, nagyon örült nekünk, és mi is neki. Olyan hely ez, amit eső esetén is megtalálunk és paradicsompasztán kívül még mexikói zöldség konzervet is találtunk, nem beszélve az édességről. A lányok felszerelkeztek édességből, én úgy döntöttem ebből a buliból kimaradok és haza érve megeszem az ananászom. Már szinte a ház előtt voltunk, amikor erős megbánás gyötört, vennem kellett volna legalább egy csokis kekszet … de akkor ott termet afrikai apánk Joseph egy hatalmas ág banánnal. És ez nem ám olyan banán, mint amelyet otthon lehet kapni, ezek a banánok édesek, és mag van bennük, óriásiak és nagyon – nagyon finomak. Isten ma is velem volt, bár az ananászt is imádom és tökéletesen megfelelt volna estére az is, viszont az ananásszal, mint ma kiderül vigyázni kell. Itt nagyon menő eledelnek számít, olcsón hozzá lehet jutni, hatalmasak és édesek, na és persze csípősek. Pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy fáj a szánk és, hogy csíp az ananász. Hála Attila felvilágosultságának, utána nézett ennek a rejtélyes csípésnek, és mint kiderült az ananász, ha nincs teljesen megérve, akkor a benne lévő már nem tudom milyen sav a nyálkahártya felületét sérti és minél többet eszünk belőle, annál jobban fog fájni. A javaslat, ha esetleg valaki hasonló problémával küzdene, hogy fordítsa fejjel lefelé az ananászt, a gyorsabb érés érdekében, vagy főzze azt meg.

Jelen pillanatban ismét nincs internet, éppen ezért nem tudok szép csillagos éjszakát kívánni – csak gondolatban!

Bonne Nuit!