Tegnapi csoda

Olvastam Rhonda Byrne összes könyvét a csodáról és a vonzás erejéről, de most többről van szó. Az is lehet, ha mind ezt kicsi barátnőmnek köszönhetem, aki a tegnapi búcsú alkalmával értem imádkozott. 

w

Erass, francia tanárunk nagyon eleven fia

Csütörtökön a várakozást a honvágy váltotta fel, amit szavakba is öntöttem és amint feltöltöttem, de még mielőtt megosztottam volna csörrent a telefon, Joseph hívott és elmondta, hogy megjött az „inspektor” és csak minket vár. Nekem be kellett fejeznem a feltöltést, úgy voltam vele, hogy ha én tudtam várni 29 napot, akkor ők is tudnak 2 percet rám várni. Ám amint kész lett úgy ugrottam le a kanapéról be az autóba, ahogy voltam. A kocsiban gomboltam be az ingem, olyan volt az egész mintha egy pornó filmből szálltam volna ki. Nagyon izgatott voltam, hogy na most vajon mi lesz. Attila és én mentünk csak, a lányok azt sem tudták mi történik. 

Szeptemberben érkeztünk önkénteskedni Benin Kétou nevű városába. Mesi és Csiki Réka egy klinikán segítenek világra hozni gyermekeket, illetve kismamákat vizsgálnak, segédkeznek. Az én feladatom a gyerekek tanítása. Angol, illetve kreatív újrahasznosítás. Tudván, hogy az iskola októberben kezdődik, optimista voltam. Az elején, úgy voltam, hogy na majd akkor a következő napokban biztos kezdődik a tervezés, készülődés. Ám mára már elvesztettem minden reményem és úgy voltam vele, hogy semmi baj, majd megyek az utcára és ott babázom. Az elmúlt héten többször elmentünk a tanfelügyelőségre, de sosem jártunk sikerrel, mindig azt mondták, hogy az „inspektor” – aki tulajdonképpen a régió összes tanintézetek a felelőse, igazgatója éppen nincs az irodában, menjünk később. És akkor ma megtörtént a csoda, felhívtak és mi mentünk, helyesbítek rohantunk. Bevallom az első találkozóra, nagyon szépen felöltöztem, kék ruha, szépen kifésült haj, szandál. Gondoltam, nehogy azt higgyék, hogy holmi vándor vagyok. Nahát, nem volt igazgató, nem volt vélemény sem. Ma a hirtelen jött randira úgy mentem, mint egy szalasztott és egyszerre két legyet ütöttem egy csapásra, ami azt jelenti, hogy találkoztam a híres inspektorral és az egyik kis iskola igazgatójával is, sőt egy jóképű tanárt is láttam. Az igazgatók nagyon kedvesek voltak, bár nem beszéltek angolul, készségesen magyarázták franciául a dolgokat. Megkérdezték, hogy szegény gyerekeket szeretnék-e tanítani. Itt minden gyermek szegény, de a szegénységnek is több rétege van. Én a szegényebb réteget választottam.

 Az iskola közel van az otthonunkhoz, örültem is neki. Jött a következő két kérdés: Hány osztály van? Hány gyerek van egy osztályba? Az igazgató elmondta, hogy 4 korosztály van, hasonló az otthoni rendszerhez, csak itt nincs előkészítő. Mind a négy osztályból 6 van. Ami azt jelenti, hogy 24 osztály van összesen. Egy osztályközösségben a legkisebb létszám 50 fő. Azt sem tudtam nevessek vagy sírjak. Az utóbbit sikerült, nagyon boldog voltam. Ezt látták rajtam és idézem: „Madame, ceci est le minumum. (Asszonyom, ez a minimum létszám). Tisztában voltam vele, de azt hiszem, ha 100 gyereket mondanak is örültem volna. Nem beszélek franciául, nem beszélek fonnul, sőt egyik törzsi nyelvet sem ismerem, és a gyerekek sem tudnak angolul, fogalmam sincs mit fogok velük 5 hónapon keresztül csinálni minden héten több órában. Ha bele gondolok az iskolában több mint 1000 gyerek van, melyik osztályt válasszam? Hogy lehet egyáltalán választani? 50 gyerek egy osztályban, legalább? Nagyon boldog vagyok és izgatott, minden pillanatban arra az 1000 gyerekre gondolok és azokra az egyetemi évekre, amikor reszketve mentünk a 24 fős osztályokba gyakorlatozni. 

Nem tudom, hogy mennyire fogom bírni, mennyire lesz kitartásom és erőm, hogy hasznos és jó órákat tudjak tartani, azt viszont tudom, hogy az otthonról hozottak nagyon sokat fognak segíteni. És nem csak azokra az eszközökre gondolok, amiket a kisvárosom és környéke adományozott. A kolléganők és kollégáktól szerzett tapasztalat itt mind – mind asztalra kerül. A vallásóráim, az angol óráim otthon, a sok lehetőség a helyettesítésre és betanításra, a szünetek a tanári sarkában a sok tanítónővel. Emese víg kedélye, Elza erélyessége, Hajnika türelme, Márta nyugodtsága és Laci tanítóbácsi varázsa most lesz a leghasznosabb, és ha még Ági francia tudását is magammal hoztam volna, lehet, haza sem mennék. 

Az iskola végül október 10-én kezdődik, délután 3 órára kell ott lennem, akkor fogunk leülni és megbeszélni mindent az iskolával, akkor már a gyermekeket is láthatom. Az optimizmus és a remény visszatért. Köszönöm a sok sok biztatást!