Emberi Immunhiány Vírusa 

A napokban olvastam a BBC-n egy nagyon szomorú cikket, egy 24 éves fiúról, aki egészségesen született második gyermekként valahol Amerikában. Édesapja 9 hónaposan befecskendezte egy HIV fertőzött vérrel tele injekcióval, egyértelműen megszabadulni szeretett volna a kisbabától.

Átlagos IV. osztály falát képzeljük el Erdély szerte bárhol, tábla, ábécé, román szavak, a gyerekek munkái, helyesírási szabályok, piros pont lista, képek, születésnapok. Ugyanaz az a korcsoport Afrikában, a sötét falon szinte semmi nincs, néhány barna lapra feltüntetve a számok 1-60-ig franciául, van egy tábla, amin informatív jellegű dolgok találhatóak, az egyik felét minden nap újra írják, az aznapi tanulni valóval, aztán ott a „lecon de silence”,az-az csendes lecke, melynek címe: SIDA.

Első ránézésre egy női névnek tűnt, még jól is hangzott, az óra egy csendes pillanatában jöttem rá, majd később Attila hívta fel a figyelmem a leckére, ami napjaink egyik legpusztítóbb, gyógyíthatatlan betegségéről szól, az AIDS-ről. Köztudott, hogy Afrikában a legelterjedtebb a betegség, a világelső a Dél-Afrikai Köztársaság, ahol több mint minden harmadik ember HIV fertőzött. Beninben is elterjedt a betegség, de szerencsére a sor végén van, 68 ezer nyilvántartottról számolnak be, ami a lakosság alig 2 százalékát öleli fel. De még mindig nem értem mit keres negyedik osztályos tantervében a vírus. Bevezetőként leírta a vírust két mondatban, majd vonalkákkal a veszély faktorokat és tüneteket és pont, csendes lecke volt, nem beszéltek róla. A gyerekek lemásolták a füzetbe, a 16 éves még lehet, ha értelmezni tudja, a 11 éves is talán, de a 9 éves mit ért a védekezés nélküli szexuális út, injekció, intravénás, nem megfelelően sterilizált eszköz alatt, én nem tudom. Gondolkodtam, hogy a mi gyerekeink mit tudhatnak erről, egyáltalán mit tudnak a betegségekről, aztán egyértelművé vált számomra, hogy nem is kell tudniuk semmit, óriási szerencsénkre, bár nálunk is nagyon sok az AIDS-es, még sem annyira aktuális a téma, mint ezen a kontinensen. Ezek a gyerekek egy szobában alszanak anyával és apával, a beteg testvérrel, ezek a gyerekek oda mennek, ahol anya van. Ha anya a korházban van, akkor ők is vele tartanak, nekik nem idegen a téma, és bár lehet, ha tabu, mégis köztudottak és nyilvánvalóak a dolgok, éppen ezért az afrikai emberek egy kicsit sem szemérmesek és egyáltalán nem igényelnek, akkora privát szférát, amekkorát mi – soha nem is volt nekik.

Amikor a projekről beszélgettünk hónapokkal ezelőtt, itteni feladatként felmerültek a prevenciós előadások, megelőzés, védekezés felnőtteknek, általunk, esetleg csoportfoglalkozások már fertőzött betegekkel. Ám a szakmai tudás hiányát és a nyelvi akadályokat tekintve, lehetetlen lenne. Ez a betegség itt pusztít, nyugaton, sőt már hazánkban kezelhető, vannak gyógyszerek, amik lehetővé teszik a teljes életet, ám itt hiányoznak a megfelelő, ám legalapvetőbb fájdalomcsillapítók is, nincs kiút felé vezető út. Pusztító, gyors és fájdalmas. Az emberek nem akarják, de akaratuk ellenére elkapják és legtöbb esetben nem a nemi együttlét a bibis. A korházakban nincs elég tű, nincsenek steril eszközök, nem tudnak figyelni a sebek alapszíntű kötözésére sem. Mindennapi probléma, oly annyira, hogy kisiskolában már foglalkoznak vele.

Aztán ott a világ másik felén egy mentálisan zavart ember, aki jó dolgában fog egy tűt és saját gyermekét fertőzi meg, vagy azok a felelőtlen emberek, akik szintén jó dolgukban, először csak a buli kedvéért, aztán a függőség miatt lövik saját magukat egy közös tűvel. Hova tart a világ? Merre megyünk? Miért érzem úgy, hogy mi Európa északi felén nagyon szerencsések vagyunk? Október végén a tantervben az őszi falevelek szerepelnek, a gyerekek és a szüleik az egymástól felszedett influenza miatt kell aggódjanak és nem valami súlyosabb, veszélyesebb betegség miatt.