Megszokni vagy megszökni?
Előfordult már olyan eset, hogy keresztbe tetted a lábad,
majd a felső lábad a térdednél megcsúszott és az lesett? Tegnap este körbe
ültük az asztalt, mindenki el volt a saját dolgával – ami nagyjából annyit
jelent, hogy mindenki megpróbál az internethez csatlakozni és, ha az sikerült, akkor 20
percnél tovább online maradni. Aztán egyszer csak az egyik lábam leesett,
mindenki rám nézett, elmondtam, hogy megcsúszott, ebben a hőségben egy
testrészünk sem száraz. De büszkén jelentem, hogy már körülbelül egy hete
elkezdődött a meleg szeretgetése. Egyre kevesebbet kapcsoljuk be a ventilátort,
ami korábban reggeltől estig ment, amennyiben volt áram. A légkondi is egyre rövidebb ideig nyomja a hideget a hálókban és azt
is csak lefekvés előtt. Az esős időszak még mindig tart, de már egyre melegebb
van. Előfordul, hogy elviselhetetlen a kint lét, két napja konkrétan olyan
meleg volt, amilyent én még sosem éreztem. Ezeket csak szolidaritás jeleként
mondom, hiszen tudom, hogy otthon nagyon hideg van szeptemberhez képest. A
csapat kezd hozzászokni az afrikai időjáráshoz és Afrika is kezd hozzánk
szokni.
Rágcsáló barátunk kimúlott elméletileg, akit nagyon
sajnálok, de örülök is neki. Pár napja még Csiki Réka találkozott egy csótánnyal
a szobánkban, de nagyon bátran viselte a megpróbáltatást és lehúzta a vécén, igaz én utána egész nap a vécét lestem.
Én a tegnap este összefutottam egy sáskával, de nem olyan
kicsi otthonival, hanem nagy imádkozósáskával, ráadásul a fürdőszobában volt. Hatalmas lépés volt
számomra, nem visítoztam. Éppen egy barátommal tárgyaltam és talán onnan
nyertem a bátorságom, hogy ahelyett, hogy Attilának szólnék, oldjam meg magam.
Fél percet álltam az ajtóban és néztem, tanakodtam magammal, hogy mitévő
legyek. Megölni nem szeretném, kitenni nem tudom. Aztán belépett Csiki Réka és
megoldotta a problémát. Rovarirtóval lefújta. Esti zuhanyzáskor már a tusfürdő
habjával együtt úszott a lefolyón.
A várakozás is kezd egyre elviselhetőbb lenni. Ma reggel 9
órától megbeszélésünk volt a helyi tanintézetek vezetőségénél. A megbeszélés
nem tartott sokáig, mert az igazgató valami miatt nem jelent meg, tehát
előrelépés ma sem történt ez ügyben. Rögtön a füstbe ment megbeszélés után egy
katolikus iskola fele mentünk, szerencsét próbálni. A próbálkozást értékelem,
ám ott sem volt megfelelő ember. Egy kicsit elszomorít a tény, úgy érzem nem
tudunk egyről a kettőre lépni. De várok még, és ha egyéb nem történik, akkor
kiállok az utcára és onnan fogom a gyerekeket összegyűjteni magam köré. Igazából
csak annyit kellene tennem, hogy végig sétálok az utcákon, itt a fehér embernek
varázs ereje van, csak türelme nincs.
Nem vagyok dühös a rendszerükre, kicsit csalódott vagyok, de
ők ilyenek és így kell hozzászoknunk. Ezek az emberek itt nem komplikálják túl
a dolgokat, talán nincs is rá lehetőségük. Egyszerűen csak élnek. Ha
megtehetik, akkor iskolába mennek, ha nem tehetik meg, akkor dolgozni mennek.
Ha tudnak miből főzni, akkor főznek, ha nem tudnak, akkor nem. Nem gondolkodnak
annyit, amennyit mi gondolkodunk. Egyszerűen szemlélik a világot, nem sokan
teszik fel maguknak a kérdést, hogy miért én?! Miért nem a másik? Nem keresik a
hibát másban vagy magukban. Ösztönösen teszik, amit tesznek és nem bonyolódnak
bele olyan dolgokba, amikbe mi nyugati emberek annyira belebonyolódunk, hogy
néha már csak a nyugtató segít, de abból
is csak a teljesen természetes, mert a többire rászokhatunk. És ezzel nem azt
mondom, hogy támogatom a látásmódjukat, mert NEM! Sosem tudnék így élni, ahogy
ők élnek. De úgy érzem, hogy egy piciny részét az életüknek mindannyian
eltanulhatnánk.
A meleg, a bogarak, a rendszer, az emberek mind – mind olyan
ingerek lettek így egy hónap után, amihez napról napra könnyebb viszonyulni és
nem riasztanak meg már annyira, mint az elején, a komfortzónánk határait
kerekítik. De még van 5 hónapunk és 3
napunk tanulni, fejlődni, adni és kapni.
Ó majdnem elfelejtettem, itt létem alatt megszeretnék tanulni videókat készíteni, szerkeszteni. Attila a tanítóm ebben is. Pár hete elkészítettem életem első videóját a barátaimról, a barátaimnak. Tegnap elkészült a második videó, azoknak az érdeklődőknek, akik betekintést szeretnének a mi kis világunkba. A következő link alatt, a videóban egy 4 órás kaland lett 4 percbe sűrítve, ami a városunkból Kétouból a fővárosba vezetett Cotonouba, fűszerezve egy kis helyi tánccal és a fővárosbelei élettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése