Önkéntes programunk szeptember 1. kezdődött, tehát 7 napja vagyunk itt Kétou városban, mi hárman az önkéntesek és kedves segítőnk Attila. Mesi és Csiki Réka (nekünk kicsi Réka) a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szülésznőképző karán végeztek és azért jöttek Afrikába, hogy segítsenek és tanuljanak.

Tapasztalatszerzésre itt aztán van számukra lehetőség, hiszen ebben az országban, egy átlagos családban legalább 8 gyermek születik. Attila az egyesület elnöke volt, amíg úgy nem döntött, hogy nem jön velünk ide és segít lépéseinkben. Én a Bábes Bolyai Tudomány Egyetem pedagógia karán végeztem és akár ez is lehetne a kapocs a tevékenységem és köztem, de igazából számomra ez egy régi álom, talán még egyetem előtt is fontolgattam, természetesen, mint egy álom. Úgy gondolom mindannyian egy álmunkat jöttünk ide megvalósítani, és mind arra törekszünk, hogy ne egy rémálom legyen.

Tehát egy hét telt el érkezésünk óta. Egy új, eseménydús, sokkoló, vidám, reménykedő és meleg hét. Mindennap találkoztunk valamivel, ami számunkra szokatlan, érdekes, finom vagy éppen keserű, de előfordult az is, hogy ijesztő. Néha úgy éreztük, hogy vékony kötélen táncolunk és le fogunk pottyanni, de hála egymás nyugtató szavának kibírtunk már 7 napot. Mostanra mindenki megfogalmazta magában a legnagyobb kérdésre a választ: Mit is keresünk itt? – igen! Ez volt az első kérdésünk, amikor a reptért elhagyva beültünk az autóba. És talán büszkén jelentem ki, hogy egyikünk sem, azért jött, mert elveszett, vagy keres valamit, gondjai vannak. Mindannyian azért jöttünk, mert segíteni akarunk, mert tanulni akarunk, ki szeretnénk próbálni azt, amit eddig csak tévében láttunk, mindenkit kergetett a kalandvágy és a kíváncsiság.

Az első napokban próbáltunk berendezkedni, de még mindig várunk egy pár alapdarabra. Mindenki kapott egy hatalmas francia ágyat, hatalmas beépített szekrényekkel. Az ágyunkat szúnyogháló védi, így gyakorlatilag olyan ágyban alszunk, mint a kis királyok, főleg akkor, ha aznap este nem találkozunk a házban gyíkkal, pókkal, csótánnyal vagy kisebb nagyobb egerekkel, mert ugye ez is előfordult. Számomra ez jelenti a kihívást, leküzdeni a félelmem a kisebb termetű állatok ellen. Volt, amiben már sikerült is. Tegyük fel a gyík, ezek nem közönséges gyíkok, hanem gekkók, amik pár centiméterről akár 40 centiméterig is megnőhetnek és, amik összevissza járkálnak mindenhol, még bent is. Ők már nem zavarnak, ők a barátaink, természetesen nem feltétel nélküli szeretet köt bennünket össze, hanem az, hogy ők megeszik azokat a rovarokat, amik a házban vannak és ez hasznos. Tehát vele megbarátkoztunk, a többi lakótársainkat inkább nem szeretnénk látni.

Voltunk bevásárolni, ami hatalmas kalandnak számít, de igyekszem mihamarabb részletezni azt is. Ami most fontos és el nem hanyagolandó, hogy Mesikének és természetesen nekünk is nagy nap volt a mai, hiszen Emese ma töltötte a 24. életévét.

Milyen egy születésnap Afrikában? Egyszerű.

Torta nélküli, ami szomorú, viszont minden szülinapi torta alapja a liszt és a tej. Na, most már, hűtönk sincs, tehát a tej alapból ugrott. Tejszínhab? Csoki? Kakaó? Nem itt, ne haragudj Mesi! Így maradt a zöldségleves, amit Attila készített és istenien sikerült. Azt kell mondanom, hogy sikere volt, hiszen itt a leves is aranyat ér. A szülinaposnak valami ajándék is dukál, otthon jobb esetben-időben megtervezi és elkészíti vagy megveszi barátjának az ajándékot az ember, itt eszköz hiány nélkül egy lufin kívül nehéz volt bármit is beszerezni. A házunkkal szemben lévő papirosnál – és ezt csak most papiros iskolakezdés előtt – találtam kemény borítású füzetet, aminek fedelén valami bankoki templom szerepel, nagyon afrikás, de Mesi örült neki, hiszen nemsokára franciát tanulunk és ott bizony szükséges egy füzet. Ám volt még ajándék Mesinek a nap végén, amikor már az ember azt hinné, hogy lefekszik, mi kaptunk egy hívást, hogy baba születik. Így nem sokkal éjfél előtt Mesi és Réka világra segített egy kisfiút. 3200 gramm csoda jött a világra az ők segítségükkel. Nagyon büszkék vagyunk rátok lányok! Ilyen volt Mesi szülinapja, egyszerű, de nem egy átlagos nap.